Promóciók
Reformer pilates: egy új mozgásforma, ami tökéletes alakot csinál
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!
Hazatérve Budapestre pedig úgy döntött, hogy ezt a tudást az itthoni pilates szerető és mozogni vágyó embereknek is szeretné átadni. Két évvel a Reformer pilates-szel való megismerkedését követően megnyitotta saját stúdióját, ahol személyesen is megtapasztalhattuk, milyen egy ilyen órán részt venni. Sőt, mi több egy interjú keretein belül, mélyebben is kifaggattuk Dórit erről a mozgásformáról.
Ez egy igazán különleges mozgásforma, aminek az eredete is az lehet. Mesélnél erről?
A klasszikus módszer a német Joseph Pilatesről kapta a nevét, aki a 20. század elején először Angliába vándorolt ki, ahol boxolóként és cirkuszi akrobataként is dolgozott. Az első világháború alatt kezdett el katonai sérültekkel foglalkozni. Már akkor megjelent a ma Cadillacként (Reformerhez hasonló eszköz) ismert gép előde: a fekvő betegeknek olyan erősítő gyakorlatokat fejleszett ki, melyet a kórházi ágyakra szerelt rugókkal, fekve is tudtak végezni. A háború után Amerikába emigrált, ahol feleségével dolgozták ki a mai Pilates alapjait, amit ők Contrologynak neveztek el. 1926-tól fogadták New York-i stúdiójukban a vendégeket, akik nagy része (60%) férfi volt. Az eredeti Contrology metódus 34 gyakorlatból állt és az elnevezés tükrözte Joseph és Clara meggyőződését, miszerint az agy kontrollálja a mozdulatainkat, így a tudatos mozgás révén tudjuk igazán hatékonyan edzeni a testet.
Jómagam is kipróbáltam az órát, és döbbenetes volt megtapasztalni, mennyi izomcsoportot mozgatott át. De mire is jó pontosan a Reformer pilates?
A Pilatest szokás a jógához hasonlítani, nem teljesen alaptalanul. Bár a Pilates gyakorlatok helyes elvégzéséhez nincs szükség olyan szintű hajlékonyságra, mint a jógához, több helyen is találunk közös gondolatokat: a légzés fontossága, a belső izmok erősítése, áramló ("flow") mozdulatok. Mondhatjuk, hogy a Pilates edzések fókuszában a belső (Core) izmok állnak, melyek erősítése minden órán elsődleges feladat. A klasszikus Pilatesben "Powerhouse"-ként is hivatkoznak ezekre az izmokra.
Kiknek ajánlott és miért?
Fontos megkülönböztetni a klasszikus Pilatest a modern, dinamikus irányzattól, mint amit a BFF stúdió is képvisel. Krónikus mozgásszervi panaszokkal vagy orvos ajánlásával mindenképp olyan termet, szakembert keressünk, aki privát óra keretében, gyógytornász szemlélettel foglalkozik az adott vendéggel. A modern Pilates, amit a BFF Pilates Studio hozott először Magyarországra, egy sokkal inkább sportos mozgásforma. Természetesen mi is a Joseph Pilates által meghatározott alapelvekre építkezünk, ami mégis más, hogy az óráink a vendégek határainak folyamatos feszegetésével fejlesztik az állóképességet, erőt, mobilitást. A BFF Pilates Studio külön kezdő szintű órákat is tartunk az órarendben, hiszen tudjuk, hogy elsőre kicsit ijesztő lehet a gépek használata. Kiemelten fontos számunkra, hogy a vendégek maximális biztonság mellett érjék el a legjobb formájukat.
Az biztos, hogy egyre népszerűbb lett az elmúlt években, de mégis mi az, ami miatt ennyien megszerették?
Mint sok más "trend", ez is nyugatról jött be, ahol a Reformer pilatesnek több évtizedes múltja van, nem csak a profi táncosok és sportolók körében. A BFF Pilates Studio-hoz én Amerikából hoztam az ötletet, ahol teljesen magával ragadott a dinamikus, kifejezetten kemény edzés. A népszerűségét egyfelől az adja, hogy az emberek nyitottak az újdonságokra és egy Reformer semmilyen más edzőtermi géphez nem hasonlítható. Másrészt megfelelően és rendszeresen végezve a Reformer Pilates soha meg nem unható kihívások révén hozza ki mindenkiből a maximumot.
Hosszú távon milyen változásokat érhetünk el?
Mivel a Reformeren végzett gyakorlatok jobb testtudatra tanítanak, így már heti 2 Reformer Pilatesszel 4 alkalom után érezni, látni lehet a változást. A rendszeresség elengedhetetlen, viszont cserébe minden más mozgás, az edzés pedig hatékonyabb lesz.
Nem tudsz aludni? ezeket a mozgásformákat érdemes kipróbálnod:
Ezt érdemes odafigyelni a testünkre!
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
Figyelem, rózsaszín riasztás: megtaláltuk a tökéletes parfümöt minden rózsaszín-imádó hölgynek!
Promóciók
Otthonunk védelme: rugalmasság és biztonság egyben
Életmód
5 dolog, amitől garantáltan tökéletes lehet az idei karácsony
Karácsony
3 tipp, hogy karácsonykor se szaladjanak fel rád a kilók
Promóciók
A helyes testtartás a magabiztosság egyik forrása
Promóciók
A közösségi média mindent elbír? – A filterek kihívója a valóság!
Promóciók
Természetadta kincsek nyomában
Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!
Tóth Andi megvillantotta tökéletesen feszes hasát: még a szánk is tátva maradt!
Tóth Andi le sem tagadhatná, hogy most fantasztikusan érzi magát a bőrében.
Íme a világ 10 legszebb nője – A tudomány szerint az ő arcuk a legtökéletesebb
Vajon ki kerül a dobogó legfelső fokára?
Tartós szemszínváltoztatás műtéttel? Új őrület terjed a interneten, mi pedig utánajártunk, hogy biztonságos-e
Ma már szinte semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy a szemünk írisze más színben ragyogjon, mint eddig. Ezért a változásként azonban súlyos árat fizethetünk.
Napi horoszkóp december 12.: a Kosoknak érdemes kevesebb terhet magukra vállalniuk, az Ikrek kiállnak a függetlenségükért
A csillagok a mai napra is izgalmas üzenetekkel készültek, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
Dolgok, melyekkel kordában tarthatod a rendet otthon
Azok, akiknél valóban rend van, szeretik a rendszert is. Nekik ezek a jópofa rendszerezők garantáltan tetszeni fognak.
Otthonodban is megtalálható néhány ebből a kifejezetten veszélyes anyagból: jobb, ha vigyázol velük!
Sokszor hallhatjuk, hogy a háztartási vegyszereket tartsuk távol a gyerekektől, pedig akár a felnőttek számára is életveszélyesek lehetnek. Erős, szúró szagú, maró anyagok, amelyek nagyobb dózisban és rosszul alkalmazva rosszullétet, súlyosabb esetben akár halált is okozhatnak. Tisztában vagy vele, hogy milyen veszélyeket rejt az otthonod? Megmutatjuk!